A fordulópont

2013. szeptember 13., péntek. Ez a nap egészen biztosan életem egyik fordulónapja.

Hosszas vívódás, töprengés, kielemzés és próbálkozás után jutottam ide. Egészen furcsa volt megélni. Ugyanakkor felüdítő, pezsdítő, amely teletöltött energiával.

Ráébredtem, hogy szinte minden problémám forrása egy és ugyanaz: a RENDEZETLENSÉG. Bizony, ez az egyszerű, 14 betűs szó olyan fogalmat takar, amely, ha nem létezne az életemben, úgy érzem, minden, azaz MINDEN jobb lenne.

Jobb lenne a hangulatom, a közérzetem, az egészségügyi állapotom, többet aludhatnék, kipihentebb lennék, gyorsabban reagálnék bármire, a stressz minimálisra csökkenne, a környezetem esztétikai élményt (is) jelentene, a családom boldogabb lenne, minden gyerek összeszedettebb lenne, többet tudnának játszani, könnyebben tanulnának, nyugodtabbak lennének, kevesebb lenne a családi vita, a könyörgés, az unszolás, a büntetés, a taktikázás, még a kutya is többet csóválná a farkát (bár egy magyar vizsla állandó boldogságát ugyebár nehéz überelni), a családfőről nem is beszélve, aki az otthoni harmóniából erőt gyűjtve akár még a munkahelyén is jobban bírná a gyűrődést. A lista szinte végeláthatatlan, nem is teszek kísérletet arra, hogy leírjam minden egyes gyümölcsét annak, amit a RENDEZETTSÉG szó jelent.

Ez év őszére rájöttem, hogy semmi sem mehet úgy tovább, ahogy az most történik nálunk. Nem azért, mert én egy különösen rendetlen ember lennék, abszolút nem gondolom ezt. Talán e téren átlagosnak jellemezhetném magamat. Azonban ráébredtem arra, hogy jelenlegi rendezetlenségem ellenére fokozott vágyat érzek arra, hogy körülöttem minden rendezett legyen. Szeretném, ha a lakásban REND lenne (nem makulátlan tisztaságra gondolok, az nem érdekel különösebben, sőt, talán még frusztrálna is), ha a fejemben REND lenne, ami a napi, heti, havi... szintű dolgokat illeti és bizony, szeretném, ha mindettől SZEBBEK, BOLDOGABBAK, KIEGYENSÚLYOZOTTABBAK lennénk.

2013. szeptember 13-án betelt a pohár. Addigra összegyűlt a szokásos „heti adag” mindenből és ez nem más, mint maga a KÁOSZ.

- Ruhakupacok tornyosulnak mindenhol.

- Szennyes halmok és hegyek (konyhában és fürdőszobában egyaránt) mindenhol.

- Az őszi ruhaválogatás után megmaradt óriási ruhacsomagok szerte-szét hevernek a lakásban, már azt sem tudom, melyiket kinek válogattam ki. Több órányi szelektálás után mégis kaotikus minden.

- A játékok az előszobától az emelet legtávolabbi pontjáig minden „lakáspixelen” fellelhetők.

- A függöny, amely már fél éve egy ponton leszakadt, még mindig leszakadva lóg, mert ugye a műhelyből be kellene hozni a létrát, hogy egyetlen másodpercnyi mozdulattal ismét helyére kerüljön, de amikor a létrabehozatal több időt vesz igénybe, mint a rendbetétel, akkor ugye arra a családban senki nem veszi rá magát (immár fél éve biztosan nem).

- Jaj, az egyik gyereknek tegnap este hajat kellett volna mosnia, de saját maga tusolt, ő meg elfelejtette, én meg nem szóltam.

- Reggeli indulás után ismét konstatálom, hogy a 2 hete kallódó bizonyítványt még mindig nem vittük be a tanító néninek, pedig kb. 12 órája a szülői esten szólt, hogy már igazán be kellene vinni

- A lúdtalpas, bokasüllyedéses gyerkőc esti gyógytornája, a csudába, most jut eszembe, megint elmaradt, pedig az orvos egyértelműen megmondta, hogy ez segít, de CSAK akkor, ha MINDEN este megcsináljuk

- Az ovis szülői értekezletet még mindig nem írtam be a naptárba, így az adott napon egészen biztosan el fogom felejteni.

- Ceruzaelem! Hahó, már egy hete késik a konyhai óra, elemet kell cserélni. Pedig voltam olyan boltban, ahol az orrom előtt volt, mégis kiment a fejemből.

- A kocsi, már nem személyautó, hanem lomszállító. A hétvégén ki kellene takarítani, de már betábláztuk magunkat, nem lesz rá idő. Na, nem baj, majd a jövő hétvégén.

- Úszósapka! A lányoknak a jövő héttől úszás lesz az óvodában és csak egy úszósapka van.

- Ágyneműcsere! Mindig akkor jut eszembe, amikor jobb esetben este 8.30-kor felmegyünk, hogy na most esti mese és alvás. De akkor álljak neki? Na, nem, végre mind a négy gyerek startra kész, hogy aludjon, ezt most nem vágom félbe. Így megy ez napok óta. Az ágyneműt pedig ki kell mosni.

- A csudába, a mosógép! Volt annyi eszem, hogy reggel megpakoltam, elindítottam a programot, de nem teregettem ki. Este van, hulla vagyok, most nem. De reggelre bebüdösödik benne a ruha. Jaj, ne, ágyneműcsere is kéne, teregetni is kéne, mindkettő a legrosszabbkor.

- A csekk, a csekk, a csekk.... ma sem fizettem be, ja, meg az utalást is meg kell csinálni. Nem baj, elmondom minden reggel 3x, majd csak eszembe jut hétfőn is. Csak jusson eszembe elmondani 3x, hogy eszembe jusson hétfőn. Áh, képtelenség.

- Hoppá, nem vettem kenyeret reggelire! Nem baj, majd korán felkelek. Leugrom a boltba. Mi van? Korán? Ne már! Végre hétvége! Na, majd késői reggelit rendezünk....

- A kutya ételére büszke igazán vagyok, mert végre vettem igazi csirkezúzát, hogy ne konzerven éljen. Csak hát már 2 napja, meg is kéne főzni. Mindig akkor jut eszembe, amikor kinyitom a hűtőt, de akkor épp nem jó. Na, holnap reggel igazán nem felejtem el.

- Az emeleti könyvkupac! Mit kupac, hegy! Már kb. 2 hónapja összegyűlt, előtte a legkisebbek rendet raktak ott (bár egyik-másik megfordítva és méltatlanul betömködve került a könyvespolcra, legalább nem szerte-szét sorakoztak. Most bezzeg! Na, a hétvégén azt is. De ugye nem lesz idő, mert mi be vagyunk táblázva a hétvégére.

- Végre esik az eső, ősz van, most kéne beszórni a kiégett részeket fűmaggal, hogy tavaszra szép legyen. Még fűmagot sem vettem...

- Holnap körömvágás. Vicces, de nem szabad elfelejteni, a gyerekek maguktól nem szólnak én meg akkor veszem észre, amikor egészen biztosan nem tudunk nekiállni körmöt vágni, pl. amikor a boltban a pénztárnál pakolnak ki. És különben is, 80 darab körmöcskéről van szó, plusz a sajátom, amire még körömlakk is kerül (mert ugye igényes 21. századi mami vagyok). Na, beírom a naptárba, hogy holnap körömvágás. Meg az ágyneműhúzás, azt is beírom. Meg a nagylánynak a hajmosás. Rövid körmök, tiszta haj, tiszta ágynemű. Hú, el sem hiszem. Lesz ilyen?

- És egyébként is. 6.05-kor csörgött az óra, 6.30-kor már reggeliztünk, ennek ellenére 7.30-kor még egymással kiabálva és a lakásból ki-be futkosva indultunk el mindannyian, mert hol ez maradt itthon, hol azt felejtette el valaki, a kutya pedig szétrágta az ikrek kedvenc plüss kulcstartóját, mert a bolondokháza közepette észrevétlenül besurrant az előszobába és jól felhappolta az első útjába akadt tárgyat.

És talán itt jött az, amikor folytathattam volna, én mégis pontot tettem a végére. Azzal, hogy ezt nem bírom tovább. Nyomaszt az egész. Nyomaszt az igénytelenség, a rendezetlenség, a szétszórtság, a fáradtság, a stressz, a kapkodás, a veszekedés. Levert vagyok mindettől. Kifogások mindig vannak: nincs idő, nincs hely, négy gyerek, nincs pénz, nincs ez, nincs az... Badarság! Szeretnék megváltozni. Ez most olyan erős elhatározás, amilyet még eddig nagyon ritkán éreztem.

Érzem, hogy hiába takarítok ki, vagy jön akárhányezerért takarítónő, hiába veszek (még) egy határidő naplót, hiába rakok rendet itt vagy ott, illetve hiába rakatok rendet a gyerekekkel... mindez átmeneti, ahogy eddig mindig. Holott végérvényes változásokra van szükség!

Ezt fogom itt dokumentálni, napról-napra. Ez majd segíti a motivációt. Van konkrét elképzelésem, lesz stratégiám és készítek aprólékos tervet. Igenis megvalósul a mindenre kiterjedő rendszer. HOME ORGANIZING PROJECT MANAGER. 2013. szeptember 13-ától ez a hivatalos titulusom. Minden meglesz. Nagyon alapos lesz. Lépésről-lépésre.